Megőrizve meghaladni

Román Sándor

Román Sándor művészi pályáját az a világnézet alapozta meg,  amely a magyar népmeséket, népszokásokat, dalokat, zenéket,  táncokat, hagyomány útján öröklődő szellemiséget kiindulási alapnak tekinti. Az autentikus néptáncból származó mozdulatokat bontja elemeire,  egészíti ki, rendezi újra és díszíti fel más táncstílusok mozdulataival, vagyis koreográfiáiban technikailag és stilárisan is a víziólogika érvényesül. Intuitív módon, az egymás mellett létező és önmagukban is értékes táncműfajok mozdulataival tovább gondolja a magyar néptáncot.  A koreográfiáit jellemző bravúros előadásmód darabjaiban (ide belinkelni a darabokat)  a dramaturgiát támogatja és úgy funkcionál, hogy a nézőknek a világ bármely pontján színházi élményt jelentsen. Román Sándor művészi fejlődése során a társművészetek sokféle nézőpontját egyidejűleg megtartva kapcsolta össze a különféle rendszereket és így született meg a csak rá jellemző, egyedi színpadi látásmód.

Ez a szemlélet köszön vissza a Román Sándor Táncakadémia képzési programjában is, ahol egyrészt  társulatának új tagjait képezi, akik a későbbiekben a tánckar utánpótlását jelentik majd, illetve az akadémián keresztül lehetőséget teremt, hogy a tehetséges gyerekek a táncot választhassák hivatásuknak. A Táncakadémia kultúrát, a tánc örömét  (linkelni Táncolni jó) hozza közel azokhoz a fiatalokhoz, akik szívesen táncolnak és kóstolnak bele a színház világába.